Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A dánok is fellázadtak a migránskvóta ellen – Erről a migránsok által majdnem meglincselt miniszter nyilatkozott

Inger Stojberg bevándorlásügyi miniszter bejelentette, hogy a dán kormány továbbra is ellenáll az ENSZ kvótája által előírt migránsok befogadásának.
A dán parlament többségében megszavazta Stojberg törvénytervezetét, amelynek értelmében Dánia 500 migráns kvóta szerint történő betelepítését utasítja el a 2018-as évre.
Nagyon alacsony a migráció mértéke Dániába. Kilenc év óta soha nem volt ilyen alacsony az országba érkező migránsok száma, ami azt mutatja, hogy az általunk meghozott bevándorlási korlátozások működnek”
– nyilatkozta Stojberg. Ő egyébként az a miniszter, akit a deportálásra váró migránsok kis híján meglincseltek  a közelmúltban.

Stojberg szerint “nehezen integrálódnak” azok a migránsok, akik jelenleg az országban tartózkodnak, így a frissen megszavazott döntést ez a tény is befolyásolta. Mint mondta, az ENSZ kvótája szerint történő befogadást a dán kormány évről évre megvitatja, a skandináv ország immár 2016 óta ellenáll az ENSZ követelésének.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések