Az Iszlám Állam fegyveresei legalább 128 civilt öltek meg a szíriai el-Karjatein városban az elmúlt három hétben, mielőtt a kormányerők kiűzték őket onnan – tudatta a szíriai válság fejleményeit nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet.
A civilek zömét, legalább 83 embert, a város visszafoglalása előtti két napban mészároltak le a dzsihadisták. Holttestek hevernek szanaszét a városban, az áldozatokkal késsel és lőfegyverrel végeztek. Rami Abdel Rahman, az OSDH igazgatója azt mondta, a dzsihadisták azzal vádolták őket, hogy összejátszottak Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjével.
A kormányerők szombaton jelentették be, hogy kiűzték a Homsz tartománybeli el-Karjatein településről a terrorszervezet harcosait. A 2011-ben kirobbant konfliktus előtt a 30 ezres lélekszámú el-Karjateinben mintegy ezerfős keresztény közösség élt.
A sivatagos területen fekvő város egykor a muszlimok és keresztények békés együttélésének jelképe volt. Az Iszlám Állam 2015-ben foglalta el el-Karjateint, ahol a szélsőségesek a keresztény templomokat is feldúlták. 2016-ban elvesztették a várost, majd október elején ismét hatalmukba kerítették, de már csak pár napig voltak képesek megtartani.
A több fronton is harcoló Iszlám Állam az utóbbi hónapokban súlyos vereségeket szenvedett el Szíriában és a szomszédos Irakban is. Szíriában már csak egy kisebb sivatagos területet tartanak ellenőrzés alatt Homsz és Deir-ez-Zór tartományban.
0 Megjegyzések