Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Ligetvédők rémcirkuszoltak és emberi roncsderbiztek az Oktogonon Orbán beszéde után

Orbán Viktor beszéde után átláthatatlan szakadárcsoportokra morzsolódott ligetvédők állandó, minden tüntetésre, jelentéktelen demonstrációra ráérő rémcirkuszi rohamcsapata provokálta tegnap az Oktogonon a központi megemlékezésről távozókat. “Nikóék” az Oktogon peremén próbáltak a tömegbe provokatív transzparensekkel, sípokkal, bekiabálásokkal (a juhászpéteri fegyverarzenállal) betörni. 

“Spontán” akciójuk lendületét a rendezvény biztonsági szolgálata megakasztotta, a sárgamellényesek kiszorították a zavart tüntetőket az ünneplő tömegből. A kis partizáncsapat “hősiesen”, Zoja Kozmogyenszkaját is megszégyenítő bátorsággal vetette magát a jelen lévő nemzettest elé. Később az oktogoni villamossíneket einstandolta a közelgő apokalipszis utáni világot idéző társaság, ahol az önmagukból kikelt zavart félegzisztenciák őrjöngését követően néhány harapás, csípés és rúgás után begőzölt zombihordává változtatták a feltorlódott “tömeget”. Rendőrök – ki tudja miért csak ebben a pillanatban – érezték úgy: ideje közbelépni. A “nulladik beteget”, “Nikót” és szárnysegédjeit, (például:) az Ogre méretre felamfetaminozott óriást szakszerűen leválasztották az egyre dühödtebb tömegről. A kedélyek váratlanul csillapodni kezdtek, a forró fejek lehűltek. Az ünnepség rendben lezajlott. A nép elvonult. Ahogyan az eső is. “Hőseink”, ekkor az összdemokratikus ellenzéknek (is) példát statuálva indultak a Kossuth tér, a Parlament irányába, befejezni a forradalmat, a rendszerváltást, vagy amit akartok.


A videót készítette: Jurák Kata, Szerencsés D. Márton

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések