Tudjuk, hogy manapság minden tény szélsőjobboldali. Most tehát egy ilyen „szélsőjobboldali” tény következik.
A Google-nak van egy szolgálgatása, amely automatikusan mutatja az általa „Érdekes olvasmányok”-nak nevezett, aktuális cikkeket. Anélkül, hogy bármit állítottam volna, az iPad-emen ezek megjelennek. A cikkek forrásainak óriási százaléka balliberális. Elsősorban a 444.hu, majd az Index.hu, a hvg.hu, stb. De megtalálhatók olykor az Origo.hu cikkei.
Nagyon meglepődtem, hogy mintegy másfél hónappal ezelőtt kezdtek megjelenni blogomra utaló írások, amelyekben nyugati lapok cikkeit összegeztem. Utána szinte minden nap egy-két ilyen cikket találtam.
Mintegy két héttel ezelőtt hirtelen mindennek vége szakadt. Azóta se kerültek e nyugati, elsősorban alternatív média forrásokból vett cikkismertetések az „Érdekes olvasmányok” általam kapott Google-kínálata közé.
Gondolom, a Google hazai szűrőihez fordulhattak a megszokott figurák, akik kezében van a közvéleményformálás hatalma. Miközben azt sikítják, hogy a kormányéban van és ők az orbanisztáni médiadiktatúrában „rettegnek”.
0 Megjegyzések