Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Herczeg büszke a csapatára, Csertői a szépség helyett inkább győzelmet várna

A Loki edzője a fegyelmezettséget, a mentális erőt hangsúlyozta a remekül focizó paksiak legyőzése után. 
Hamar hátrányba került, de gyorsan egyenlíteni tudott, s aztán a vezetést is megszerezte a DVSC, ám ekkor a Paks egalizált perceken belül. A változatos meccs újabb fordulataként a Loki a győztes gólt is ki tudta csikarni (3-2).

Herczeg büszke a csapatára, Csertői a szépség helyett inkább győzelmet várna
Herczeg András

Így látta a két edző.

Herczeg András (DVSC):
- Sajnos ismét hátrányba kerültünk a mérkőzés elején. Ez hiba, viszont meg kell dicsérnem az együttest a mentális erőről, hogy mindig volt válasza a nem kedvező helyzetekre. Fordítani tudtunk, aztán a másodszori iksz után lőtt gólunkat követően pedig koncentrált játékkal megőriztük az előnyünket. Fegyelmezetten, szervezetten fociztunk, a fiúk valóban odatették magukat minden szituációban. A Paks sokszor mezőnyfölényben játszott a mérkőzés során, nagyszerű csapat, s ezt nem azért mondom, hogy felnagyítsam győzelmünket. Valóban értékes sikert arattunk, s nagyot fújtunk, fellélegeztünk a találkozó után.

Csertői Aurél (Paks):
- Rá kell mennünk az eredményességre, a szép játék nem hoz pontokat. Az ellenfél kihasználta az összes hibánkat. Három olyan gólt szedtünk be, ami elkerülhető lett volna. Három kapott góllal nem lehet meccset nyerni. A mi játékunkban pedig, hiába játszottunk a meccs bizonyos szakaszaiban szépen, nem volt benne, hogy ezek után négy gólt rúgjunk... Mindegy, hogy mit mondunk, hogyan elemzünk, csak az eredmény számít.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések