Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Friss: Bot­rány a te­me­té­sen -Karda Bea re­a­gált a vá­dakra

Az éne­kesnő miatt ki­ala­kult kínos köz­já­ték mé­lyen fel­há­bo­rí­totta a gyá­szo­ló­kat. Karda Bea ezért úgy dön­tött, hogy tiszta vizet önt a po­hárba.
Karda Bea akarva-akaratlanul is órási feltűnést keltett Aradszky László szombati temetésén a Szent István-bazilikában. Nem elég, hogy az énekesnő késve érkezezett a szertartásra, a gyászbeszédek közben kezdett el interjút adni egy tévécsatornának. Tette ezt annak ellenére, hogy a gyászoló özvegy, Éva asszony és a szervezők mindenkit arra kértek, csak a beszédek után működjenek együtt a sajtósokkal.

A közjáték után Bea azonnal éles támadások kereszttüzébe került, ezért úgy döntött, megvédi magát. Álláspontját a Borsnak mondta el.

“Senkit sem zavartunk, nem a sorok között álltunk, hanem a szélén. Merő rosszindulat és gonoszság az a feltételezés, hogy zavartam. Egyszerűen az történt, hogy a többi művész már bent ült, én pedig kicsivel később érkeztem, ezért engem talált meg a kamera, hogy mondjak valamit Laciról. Mindössze tíz másodpercig tartott az egész, és halkan beszéltem” – magyarázta a lapnak Karda, aki szerint csak egy túlbuzgó biztonsági őr szólt rá.

Forrás: ripost.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések