A temetés a Szent István Bazilikában volt szombaton délután három órától, melyre a sajtó képviselői, a család és barátok is hivatalosak voltak. A gyászoló család azt kérte előzetesen rajongóiktól, hogy 12 és 15 óra között róják le tiszteletüket az oltárnál, s ha tudnak, hozzanak egy szál virágot. A bazilikát sárga liliomok lepték el délutánra.
A gyászbeszédeket az október 8-án, 83 éves korában tragikusan elhunyt Aradszky László két közeli barátja, s zenésztársa Koós János és Soltész Rezső mondták.
Többeket felháborított Karda Bea viselkedése, az énekesnő ugyanis a gyászbeszédek közben adott interjút az egyik televíziós csatornának, a gyászolók mellett, a bazilika közepén.
Az egyik szervező szólt, hogy az interjúkat és a különböző tévés felvételeket kérik a temetés után készítsék el a gyászolókkal a médiumok, Karda Beáékat is megkérték rá, hogy ne zavarjanak senkit. Az énekesnő erre annyit mondott, hogy ne aggódjanak, gyors lesz és csendben fog beszélni.
Forrás: blikk.hu
0 Megjegyzések