Különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, kifosztás bűntette és magánlaksértés vétsége – emiatt állítanak bíróság elé egy férfit, aki idén tavasszal rátörte az ajtót egy 84 éves nyírturai asszonyra, majd késsel és egy széklábbal brutálisan bántalmazta.
A vádirat szerint a támadó többszörösen büntetett előéletű. Legutóbb két hónappal azelőtt szabadult, hogy megölte az idős asszonyt. Miután kiengedték, egy rövid ideig Tuzséron lakott a testvérénél, ám április 7-én összeszedte a dolgait és elment. Este 6 körül ért az 50 kilométerre lévő Nyírturára, ahol felkereste a 84 éves, egyedül élő áldozatot.
Bement az udvarra, betörte az üveget az ajtón, benyúlt a résen, majd a zárban található kulccsal kinyitotta azt. Az idős nő próbált telefonon segítséget hívni, de nem sikerült, mert közben a támadó egy fából készült széklábbal és puszta kézzel ütlegelni kezdte, majd egy konyhakéssel és a széklábbal, bántalmazta a menekülő asszonyt, aki végül az ágyra esett. A vádlott szinte az áldozat egész testén sérüléseket okozott.
A nő a helyszínen meghalt, a férfi ezután elvette ezer forintját és egy tőrt, majd Kiskunfélegyházára utazott, ahol a rendőrség elfogta.
Az ügyész életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott a férfival szemben, méghozzá a lehetőség nélkül, hogy valaha is szabadulhasson feltételesen.
0 Megjegyzések