Szívszorító.
Az énekes jó barátja és zeneszerzője, Kaszás Péter lesújtva mesélt a történtekről.
„Egyszerűen nem értem, miért intézte így a sors. Azzal együtt, hogy nem kórházban, szörnyű kínok között ment el, hanem az otthonában elaludt. Úgy halt meg, ahogy élt. Vidáman. A feleségével, Évivel most nagyon együtt érzek, hiszen ők valódi társak voltak. Többször is jártam náluk, és láttam, milyen jól élnek ők együtt. Amikor hívott, mentem, és nagy szeretettel fogadtak. Laci mindig elfoglalta magát, hiszen írta a szerződéseket, és amennyit csak tudott, az unokáival is foglalkozott. Most hirtelen mindennek vége lett – mondta a zeneszerző az AcNewsnak, hozzátéve: Aradszky tele volt tervekkel. „Ő mindent pontosan vezetett. Megnéztem a naptárját, és azt láttam, hogy 2019-re is voltak bejegyzett koncertjei.”
0 Megjegyzések