Ismét “boszorkányüldözésnek” nevezte Donald Trump, hogy vizsgálat folyik az elnökválasztásba történt orosz beavatkozás ügyében. Azt viszont követelte, hogy ellenőrizzék, mi volt Hillary Clinton szerepe az orosz Roszatommal való szerződéskötésben.
Az amerikai elnök négy Twitter-bejegyzést szentelt a témának azt követően, hogy szombaton a CNN kiszivárogtatta a hírt: vádemelés lesz, és hétfőn sor kerül az első letartóztatásra is a Robert Mueller különleges ügyész vezette vizsgálat nyomán. Ez a tavalyi elnökválasztási folyamatban történt orosz beavatkozást, valamint a Trump-kampány és orosz tisztségviselők közötti esetleges összejátszást próbálja feltárni.
Trump az egyik tweetben kijelentette, hogy “összejátszás nem létezik, a demokraták használják e szörnyű boszorkányüldözést ördögi politikai célokra, de a republikánusok most úgy harcolnak, hogy visszavágjanak, mint soha korábban”. Egy másik bejegyzésben pedig azt írta, hogy a republikánusok “dühösek és egységesek”, mert nem folyik nyomozás a “Clinton készíttette hamis dosszié , valamint az oroszoknak eladott uráncég miatti megállapodás, a több mint 33 ezer törölt e-mail, és még sok minden miatt”.
Donald Trump “az oroszoknak eladott uráncég” említésével arra utalt, hogy az orosz állami Roszatom megvásárolta a kanadai Uranium One nevű cég 20 százalékát, s mivel a cégnek az Egyesült Államokban is vannak uránbányái, az amerikai uránszükséglet egyötödének ellenőrzése így orosz kézbe került. Mivel az amerikai nemzetbiztonságot érintő üzletről volt, szó, ezért a külügyminisztérium hozzájárulása is kellett hozzá. Hillary Clinton akkori külügyminiszter engedélyezte az üzletkötést.
Forrás: rt.com

0 Megjegyzések