“A rád bízott drága kincset őrizd meg…” – olvasható Pál apostol Timóteushoz írt második levelében. A szentírás eme felszólítása, amely az egyszeri turista, az átutazó tekintetében szinte “jelentéktelen” Hargita megyei község, Oklánd unitárius lelkészének szeptember 28-i ünnepi, a tiszteletbeli székelyek avatására időzített prédikációjában a magyarság egészére kiható kinyilatkoztatásként hangzott el.
Kelemen Levente erős, teherbíró férfi, akinek küldetése van. Egy életre rá szabott feladata lett a helyi falvak közösségeinek, az eklézsiának megtartása, a határon túli magyarság, az anyaország közötti megtört (és teljes egészében soha nem létező) közösségnek, a kolóniának megteremtése. Oklánd ettől a szellemi elhatározástól lesz nem pusztán egy földműves, állattartó kisközség, hanem az örökség, a mai napig élő hagyományok tiszteletéből, átadásának vágyától az unitáriusok Rómájává, a “régi protestáns magyar szellem” egyik utolsó erősségévé.
Mit is akarnak tőlünk ellopni a tolvajok?“ – tette fel kérdését Kelemen Levente prédikációjában. Kemény válaszát Akháb király és a Jezréelbeli Nábót példájával erősíti meg. “És szóla Akháb Nábótnak, mondván: Add nékem a te szőlődet, hogy legyen veteményes kertem; mert közel van az én házamhoz, és néked érette jobb szőlőt adok annál, vagy ha néked tetszik, pénzül adom meg az árát. És felele Nábót Akhábnak: Isten őrizzen, hogy néked adjam az én atyáimtól maradt örökséget.” (I. Királyok könyve 21., “Nábót szölője.”)
Utalásait mindannyian, akik halljuk, értjük, felismerjük. “Akinek van füle a hallásra…” De nem csak metaforikus, papi beszéd ez, mert a mögötte meghúzódó vágy, a tevőleges akarat és emberi szenvedély jelen van, érezhető a templomban. A lelkész így folytatja:
Azt, ami a legdrágább nekünk. Legféltetebb kincseinket. Ha a lopást észrevesszük megszólal bennünk egy belső, lelki hang és azt mondatja velünk: Isten őrizzen, hogy néked adjam az én atyáimtól maradt örökséget. Olyan kincsünk az “örökség” melyet még “jobb üzlet” ellenében sem vagyunk hajlandóak árúba bocsátani. Mert az örökségünkhöz köt a múltunk, azoktól függ a jelenünk, a jövendönk. Legyenek azok fizikaiak, szellemiek, avagy lelkiek.”
A javarészt eltékozolt, elvesztegetett, mindmáig kiszolgáltatott örökségünk maradéka, az egykor hatalmas tradíciónk nyomai kézzel foghatóak Oklánd apró unitárius közösségének mindennapjaiban és ünnepeiben.
A videót készítette: Szerencsés D. Márton
0 Megjegyzések