Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

A megyéspüspök tart szentmisét a debreceni temetőben

A Mindenszentek ünnepén és Halottak napján is tart szentmisét Palánki Ferenc.
November 1-én, szerdán Mindenszentek ünnepén 15.30-kor Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutat be szentmisét a Debreceni Köztemetőben a 2. számú ravatalozó előtti téren.

Másnap, november 2-án, Halottak napján este 6 órakor a megyéspüspök a Szent Anna-székesegyház altemplomában mutat be szentmisét. 

November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Keleten már 380-ban megülték ezt az ünnepet, minden vértanúról megemlékezve. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be.

A Halottak napja ünnep a mai formája a cluny-i bencés szerzetesektől származik, akik már a 10. században ezen a napon emlékeztek meg az összes halottról. Az egyház élő hittel terjeszti bizakodó kérését a Mindenható elé: „add kegyelmedet elhunyt gyermekeidnek, hogy a földi élet halandóságát legyőzve örökre szemlélhessenek téged, aki alkottad és megváltottad őket”. Sok helyen már Mindenszentek ünnepének estéjén megemlékezést tartanak az elhunytakról. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések