Egy pakisztáni származású kanadai férfi korábban azért utazott Szíriába, hogy az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozhasson, azonban mára visszatért Kanadába. Elmondása szerint mindent megbánt, a liberális Kanada pedig szerinte mindent megbocsát.
A terrorista nevét nem hozták nyilvánosságra, azonban annyit tudni róla, hogy a húszas éveiben jár, az ISIS “erkölcsi rendőrségének” tagja volt, és tavaly nyáron tért vissza Torontóba. A kanadai Global Newsnak elmondta, hogy egy tökéletes fejlettségi szinten álló társadalmat várt, de helyette egy totálisan kontrollált rendőrállamot kapott.
Mindnyájan tettünk olyan dolgokat, amit megbántunk. Mindent, ami mögöttem van” – mondta a férfi.
Egyes becslések szerint tucatnyi iszlám radikális térhetett vissza Kanadába, de pontos adatokat nem közölt a kanadai kormány. Sok rendőr az aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a dzsihadisták visszatérnek az országba.
A legrosszabb esetben a visszatérők terrorista és/vagy harci tapasztalattal rendelkeznek, és elképzelhető, hogy a kanadai társadalmat is célba veszik. Akár bázisként is használhatják Kanadát, hogy másokat célozzanak meg, beleértve az Egyesült Államokat is” – áll az egyik belső jelentésben.
A terrorista elmondta, hogy Szíriában, az Aleppó körzetében lévő Manbidzsben dolgozott. Feladata a saría törvényeinek betartatása volt. A “törvényszegőket” olyan büntetésekkel sújtotta, mint például barlangba zárás flörtölésért, ostorcsapás cigarettázásért, és verés azoknak a nőknek, akik nem voltak hajlandóak az iszlámnak megfelelően öltözködni.
A férfi azt állítja, hogy nem vett részt semmilyen gyilkosságban, azt mondta az már túl sok lett volna neki, elég volt látnia a kivégzéseket. Azt is elmondta, tart tőle, hogy a kanadai hatóságok le fogják tartóztatni.
Kanadában eredetileg az előző konzervatív kormány indítványt nyújtott be az ismert iszlamisták állampolgárságának megszüntetéséért, de ezt Justin Trudeau miniszterelnök elkaszálta. Korábban nagy felháborodást váltott ki a miniszterelnök azon lépése, mikor állampolgárságot adott egy iszlamistának, aki korábban terrorcselekményt készült elkövetni Torontóban.
0 Megjegyzések