Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Terrortámadás Párizsban, robbanás a londoni metróban

Egy muszlim terrorista egy terrorellenes katonai alakulat tagjára támadt Párizsban, a londoni metróban felrobbant egy doboz.
A muszlim terrorista azt kiabálta, “Dögölj meg Allahért!”, miközben a katonára támadt.

A katona a Sentinelle terrorellenes műveletek keretében járőrözött a Chatelet metrómegállónál, az egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontnál – közölte a rendőrség.

A The Sun francia hírportálok forrásaira hivatkozva azt írja, a katona gyorsan lefegyverezte a terroristát, így nem sérült meg.

A nyomozás első szakaszában már kiderült, hogy a késsel felfegyverzett muszlim terrorista Allah nevét kiabálta, majd az Iszlám Államot is éltette.

Francia rádiók szerint azt kiabálta: “Dögölj meg Allahért!”

Az egyik francia rádióadó azt jelentette, hogy az Iszlám Államról szónokolt az után is, hogy leteperték.

Hivatalos források szerint a férfinak korábban nem volt dolga a rendőrséggel, nem állt megfigyelés alatt.

Robbanás történt péntek reggel egy metrókocsiban London nyugati részén, a Parson’s Green nevű megállónál. Az utasok hővel járó, robbanásszerű jelenségről számoltak be. A beszámolók szerint néhányan égési sérüléseket szenvedtek az arcukon. A District metróvonalat részben lezárták, az állomást kiürítették.

Egy lapértesülés szerint egy fehér doboz robbant fel London nyugati részén, a Parson’s Green nevű megállónál. Az utasok hővel járó, robbanásszerű jelenségről számoltak be. A médiában megjelent egy fotó egy zacskóba csomagolt, égő és füstölgő fehér műanyag dobozról.

A beszámolók szerint néhányan égési sérüléseket szenvedtek az arcukon. A District metróvonalat részben lezárták, az állomást kiürítették.

Forrás: origo.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések