Az egész cím nevetséges! Észak-Kóreánál veszélyesebb és sajnos kártékonyabb migráns terroristákat támogató Budapest 13. kerületi MSZP-nél nincsen veszélyesebb. Onnan (a közel a 30 milliárdos kerületi bevételből) finanszírozzák az egész országos MSZP működését. De még a DK is hozzányúl a költségkerethez. Megegyezéses alapon persze. Amúgy ha a 13. kerületben bukik az MSZP bukik az egész párt.
Európa sincs biztonságban, ha Kim Dzsongun valóban kirobbantja a nukleáris háborút, az Egyesült Államokban pedig egyre fokozódik a félelem.
Európa sincs biztonságban, ha Kim Dzsongun valóban kirobbantja a nukleáris háborút, az Egyesült Államokban pedig egyre fokozódik a félelem.
Bár az észak-koreai rakétakísérletek elsősorban a szomszédos országokat aggasztja, és Kim Dzsongun Donald Trumpnak küld fenyegető üzeneteket, mostanra kiderült, hogy Európának sem szabad nyugalomba ringatnia magát a francia védelmi miniszter szerint – írja a brit Express.
Florence Parly szerint az észak-koreai nukleáris fegyverek ugyanúgy európai területeket is célba vehetnek, mint amerikaiakat, ha elmérgesedne a nemzetközi helyzet. Parly szerint nem lehet kizárni, hogy a kiszámíthatatlan Kim szemében Európa is célponttá válik egyszer, és ha a kontinensre a nemrég tesztelt hidrogénbombát dobnák le, százezrek halnának meg.
Eközben azonban az amerikaiak körében is egyre terjed a rettegés – és már nem csak a nukleáris pusztítástól tartanak, hanem más fegyverek is aggodalomra adnak okot. Az észak-koreai hírügynökség ugyanis figyelmeztette Trumpot: elektromágneses impulzusfegyverrel is hajtanának végre támadást amerikai területek ellen. Ennek hatására egész országrészeket elvághatnának az áramszolgáltatástól, és amellett, hogy az Egyesült Államok lebénulna, milliók életét követelné a támadás és következményei. Ugyanis ha a hidrogénbomba kifogástalanul működik, az egyben megadná ehhez a pusztításhoz a kellő elektromágneses löketet…
0 Megjegyzések