A kahlenbergi csata 1683. szeptember 12-én zajlott le a Sobieski János lengyel király és Lotaringiai Károly herceg vezette lengyel–osztrák–német hadak és a Kara Musztafa nagyvezír vezénylete alatt Bécset ostromló török haderő között, a Bécs melletti Kahlenberg hegyen. A csata a Oszmán Birodalom súlyos vereségével végződött, mellyel el is indult a megállíthatatlan bukás útján. Az oszmán haderő ezt a vereséget többé nem tudta kiheverni, többé nem fenyegette a korabeli Európát.
A csata szeptember 12-én reggel kezdődött. Kara Musztafa nagyon bízott csapataiban, ezért különösebb előkészületeket nem tett a védelemre, például nem erősítette meg a török tábort. Főképpen a Nussdorf és Schafberg falvak közötti szakaszt biztosította. Weinhaustól északra a Türkenschanz-nak nevezett gyengén összetákolt erődítést emelte. A németek és az osztrákok a balszárnyon harcoltak a Kahlenberg és a Leopoldsberg magaslatok között, közvetlenül a Duna mellett. A lengyelek továbbra is távolabb vonultak, a bécsi erdőből egy néhány kilométeres dombos, bozótos, szőlőskertekkel, mély bevágásokkal tarkított, ritkán beépített területre értek. Ezen a részen azonban a törökök nem akarták erősíteni a védelmet, mert nem tartottak támadástól.
A bécsi erdő széléről Sobieski serege csak késő délután jött ki. A lengyelek szeme előtt a Wienfolyócska széles völgye terült el, mely enyhén lejtett Bécs felé, a távolban az ágyúk torkolattüzének felvillanása látszott. Közelebb látható volt a hatalmas török tábor és a török ütegek. A lengyel huszárok közel 6 km-es vonala az erdőre támaszkodott, mögöttük az alacsonyan fénylő nap csaknem láthatatlanná tette őket a törökök felől.
Sobieski első parancsa az volt, hogy egy csapat huszárt küldött Zygmunt Zbierzchowski vezényletével a terep felderítésére, hogy nincsenek-e árkok, hirtelen mélyedések stb.
A huszárok nagy ívben vágtattak a török állások között nagy riadalmat okozva, de egyúttal nagy veszteségeket is szenvedtek. Kara Musztafa nagyvezír, mivel azt hitte, hogy a főerők támadnak, saját hatalmas lovasságát küldte ellenük, akik a vakmerő lengyeleket az erdő széléig üldözték, ahol azután a lengyel ágyúk visszafordulásra kényszerítették őket.
Kihasználva a zavart, amit az okozott a török seregben, hogy a lengyel huszárok eltűntek az erdőben, Sobieski buzogányával jelt adott az általános roham megindítására. Délután 6 óra körül Stanisław Jabłonowski és Mikołaj Sieniawski hetmanok huszárjai, a király közvetlen parancsnoksága alá tartozó egységek és a német lovasság is támadásra lendült.
Először lassan, majd mindjobban felgyorsulva, végül fülsiketítő robogással és csatakiáltással a huszárok átszáguldottak a terepen az erdőtől a Wien folyóig mindent levágva, ami útjukba esett. Először a tatár lovasság, majd a táborok legénysége, a román segédcsapatok, majd a Bécset ostromló janicsár gyalogság, s végül a nagyvezír maga is fejveszett menekülésbe kezdett átúszatva a Wien folyócskán. Sobieski végül megállította csapatait a folyónál, mivel az ellenség üldözéséhez már túl késői óra volt. A győzelem teljes volt: Bécs megmenekült, a város lakói boldogan köszöntötték felszabadítóikat, és a törökök hatalmas táborát körülvették Sobieski katonái.
A csata után
Sobieski két levelet írt. Az egyiket XI. Ince pápának ezekkel a szavakkal: Venimus, vidimus et Deus vicit (Jöttünk, láttunk és Isten győzőtt), a másikat feleségének Marysieńkának, mely a következő szavakkal kezdődött: Urunk Istenünk nemzetünknek olyan győzelmet és dicsőséget adott, amilyenről a korábbi századok nem hallottak. A pápai levélhez a próféta zöld zászlaját is csatolta, Marysieńka levele mellé pedig Sobieski 400 szekeret küldött teli fegyverrel, nyergekkel, sátrakkal, szőnyegekkel, kelmékkel, ruhákkal és más értékes tárgyakkal, melyeket a huszárok zsákmányoltak a törököktől. Ezek egy részét a mai napig lehet látni a Wawelben.
A lengyeleknek a chocimi ütközet óta ez volt a legnagyobb győzelmük a törökök felett. Rövidesen a litván csapatok is csatlakoztak a szövetségesekhez és egyesült erővel nyomultak be Magyarországra, a párkányi csatában leverték a budai pasa seregét, és elfoglalták Esztergomot is.
A törökök mintegy 10 000 halottat, 5000 foglyot és 5000 sebesültet veszítettek a csatában, a szövetségesek összes vesztesége pedig 4500 fő volt. A török sereg jelentős része megmenekült a lemészárlástól, de eldobta fegyvereit, elhagyta összes ágyúját, és utánpótlását. A bécsi csatavesztés után a török sereg csak visszavonulni volt képes. Kara Musztafát a vesztes csata és a sikertelen hadjárat után a szultán parancsára zöld selyemzsinórral megfojtották, de ezzel nem segítettek a reménytelen helyzeten, mert a pápa megalakította a Szent Ligát, amelybe a Német-római BirodalomtólOroszországig Európa legtöbb államát bevonta, hogy a török hatalmat teljesen megsemmisítsék.
Forrás: wikipedia
0 Megjegyzések