Egyes szakértők szerint óriási meglepetést fog okozni a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak nevű párt a hétvégén sorra kerülő németországi parlamenti választásokon.
A közvélemény kutatások szerint a párt csupán 10,3 százalékon áll, de ez nem a valós támogatottságát mutatja – mondja a szakértő.
A németek a közvélemény kutatásokon nem merik felvállalni bevándorlás ellenes nézeteiket mert félnek, hogy rasszistának bélyegzik őket és esetleg emiatt még büntetés is vár rájuk, ezért vagy CDU szavazónak mondják magukat, vagy azt mondják, hogy nem foglalkoznak a választással, esetleg azt, hogy nem tudják kire fognak szavazni. A voksolásnál azonban már nem fognak hezitálni, hiszen tudják, hogy a ők és a gyermekeik jövője múlik rajta, ezért behúzzák az x-et a bevándorlás ellenes pártra – véli a szakértő.
A jelenlegi 10,3 százalékos eredmény helyett az AFD akár 15-16 százalékra is felmehet, de a keleti régiókban akár a 20 százalékot is elérheti vasárnap, ezzel egy időben ezek a szavazók a CDU-CSU pártszövetségtől vehetnek el szavazatokat.
Ez a grafikon a közvélemény-kutatások eredményeit mutatja 2013 szeptemberétől, a legutóbbi választásoktól.

0 Megjegyzések