Tóásó Előd megszólalt azzal kapcsolatban, hogy CIA embereivel tarthatta-e a kapcsolatot Rózsa-Flores Eduardo.
A Hír TV Túlélve Bolíviát című új műsora Tóásó Előd bebörtönzéséről és a latin-amerikai országból való szabadulásáról szól.
A Magyar Nemzet megírta, hogy a dokumentumfilmből kiderül többek között az is, hogy Rózsa-Flores amerikai ügynökökkel, vélhetőleg a CIA embereivel tarthatta a kapcsolatot Santa Cruzban. Rózsa-Florest ugyanis arra kérték az amerikaiak, hogy felügyelje a baloldali kormány drogszállítmányait. A lap információi szerint, az amerikaiak azonban cserben hagyták Eduardót és még a rajtaütés előtt elhagyták az országot.
A Magyar Nemzet az újonnan induló műsorról kérdezte a férfit, többek között arról kérdezték, hogy a CIA valóban megkereste-e Rózsa-Florest.
- Erről én nem akarok többet mondani, amit tudtam, elmondtam a filmben. Eduardo nem tartozott elszámolással nekünk, amíg együtt voltunk Santa Cruzban. Engem honlapot készíteni és programozni hívott, azt a feladatot elvégeztem - válaszolta Tóásó, akinek a dokumentumfilmjét augusztus 27-én és szeptember 3-án tekinthetik majd meg a nézők.
Tóásó egyébként azóta jelenleg a Hír TV-nek dolgozik egy új műsor forgatásán, amelyben külföldre távozott magyarokkal beszélget, illetve a lapnak elárulta, hogy emellett egy középiskolában informatikát is tanít
0 Megjegyzések