Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Felszólították a feketéket, hogy irtsák ki a fehér európai népet!

Yusra Khogali, a kanadai Fekete Életek Számítanak vezetője korábban twittelt egy Allahhoz intézett imát és arra kérte, hogy tartsa vissza őt a fehér emberek megölésétől.
De most ezen is túltett. A fehér embereket alsóbbrendűeknek nevezte és arról beszélt, hogy ki kell őket irtani. (A FÉSZ mozgalom egyik támogatója Soros, úgyhogy netán érdemes lenne rajta kezdenie.)

A mikéntjén még gondolkodott is egyet. Erre a következtetésre jutott: „A feketék domináns génjeikkel szó szerint eltörölhetik a Föld felszínéről a fehér fajt, ha ehhez megvan a hatalmunk.”

(Ezután mindenki helyettesítse be a „fehér” szót egy-két olyan etnikai jelzővel, amelynek nyomán a hír nem csak itt jelenne meg, hanem az egész hazai sajtót elöntené.)

Forrás: lovasistvan.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések