Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Váratlan fordulat! “Végezni az összes árulóval, akik Európa elpusztításán dolgoznak!”

Alig három hét alatt 70 ezer eurót (21 millió forintot) gyűjtött adományokból egy olasz ifjúsági szervezet, az Identitás Generáció nevű nemzetközi társaság helyi csoportja.
A csoport célja, hogy ne engedjék működni azoknak a jótékonysági szervezeteknek a hajóit, amelyek kimentik a Földközi-tengerből a menekülteket. Vagyis azokat a háttérhatalmi csicskákat, akik segítik Európa elárasztását az eltérő kultúrájú idegenekkel.

Idén eddig 80 ezer ember indult neki Líbiából Európa felé, elsősorban Olaszország irányába. Közülük mintegy kétezren fulladhattak a tengerbe. Erre az évre összesen 250 ezer emberre számítanak a szakértők ezen az útvonalon.

A idegen betolakodókat az embercsempészek sokszor a célra teljesen alkalmatlan, túlzsúfolt csónakokra teszik, abban is bízva, hogy valaki majd úgyis kimenti őket. Az emberek mentésére cirkáló hajók kifutását igyekeznek megakadályozni most az Identitás Generáció aktivistái, például az Orvosok Határok Nélkül egyik hajóját próbálták a közelmúltban visszatartani.

Az aktivisták azt mondják, hogy a tenger felől érkezők szinte mind gazdasági menekültek, vagyis nem járna nekik a menekültjog, nem kellene beengedni őket. Úgy vélik, hogy a “jótékonysági szervezetek” miatt sokkal többen jönnek, mert bízhatnak abban, hogy mindenféleképpen átjutnak a Földközi-tengeren, és ezért az embermentők lényegében együttműködnek az embercsempészekkel.

Az olasz állam is egyre nagyobb gyanakvással tekint a mentőhajókra. A római kormány megfenyegette a világot, hogy kitiltja kikötőiből ezeket a hajókat, ha az EU nem segít többet menekültügyben.

Végül sikerült megegyezni az EU-val új programok indításában, amelynek része lenne az olaszországi menekültek áttelepítésének felgyorsítása a 2015-ös EU-s határozat alapján. Ez az a határozat, amit többek között Magyarország nem hajlandó végrehajtani.

Forrás: hunhir.info

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések