Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Szomorú történet: csőd szélére került a legendás magyar vendéglátós

Betegsége miatt nehéz helyzetbe került Lajsz András vállalkozása is. Egyre kevesebb a vendég, kisebb a forgalom. Próbál megoldást találni, viszont egészségi állapota miatt lehet, hogy ősszel megint meg kell műteni, akkor pedig újra kiesik a munkából.
Évi 10 millió forintot kell fizetnem bérleti díjként. Mentek már jobban is a dolgok, nem tagadom. Szanatóriumba is mennem kellett volna, de többet már nem tudok távol lenni az étteremtől, nem hagyom, hogy elvesszen az életem munkája. Meg aztán a vendégeket sem akarom hanyagolni - mondta a Blikknek Lajsz András, a L.A. Bodegita étterem tulajdonosa.

Közel egy évvel ezelőtt éppen az étteremből vitte el a mentő a magyar koktélkirályt, amikor a közterületfenntartókkal vitázva szívrohamot kapott. Tavaly ősszel néhány hét alatt három infarktusa volt, és idén tavasszal a negyediken is átesett. Többször megoperálták, állandó orvosi kezelésre szorul.

Sok törzsvendégünk van, de jóval kisebb a forgalom, mint azt megszoktam. Rendezvények miatt sokan kerestek, amíg kórházban voltam, de túl gyakran hallották, hogy nem tudok dolgozni, ezért már ritkábban csörög a telefonom - nyilatkozta a Guinness-rekorder mixer. Vannak tervei, hogyan élénkíthetné fel az üzletet: szeretne például szervezni egy lecsófőző-fesztivált, és szerinte segítene a helyzeten az is, ha a lenti bárba több bulit tudnának csinálni. Csakhogy van rá esély, hogy egy-két hónap múlva ismét kés alá kell feküdnie.

Ezek a legjobb éttermek most Budapesten

Idén tavasszal toplistát készített a budapesti éttermekről a Culture Trip, a világ egyik meghatározó kulturális és utazási oldala. A TOP 10-be a L.A. Bodegita nem került bele. A legjobb helyek közt említik viszont a Costest, az Olimpiát, az Arany Kaviárt, a Borkonyhát, a Nobut, a KönyvBárt, a Fricskát, a MÁK Bisztrót, az Onyxot és Bock Bisztrót.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések