Emlékezzünk vissza, ahogy pár éve óriási botrányt kreált a román média abból, hogy a legnagyobb közösségi oldalon megjelent egy Románia-ellenes oldal, “Anti Romania” néven.
Több román internetes újságban is szerepelt a hír, sőt még az Európai Parlamentben is felszólalt egy PNL-képviselő az üggyel kapcsolatosan, a fent említett oldalt végül megszüntették.
De úgy látszik, hogy a románoknak az természetes, hogy a közösségi oldalak tele vannak magyar- és Magyarország-ellenes oldalakkal, az az ő szemükben hazafiasság csupán, de ha ne adj’ Isten valaki válaszol a folyamatos gyűlölködéseikre és provokálásaikra, akkor már az EP-ben is emiatt siránkoznak.
Az utóbbi hónapokban több magyarellenes román oldalt is megszüntettek, a Magyarellenesség blogon is volt már több felhívás ezen oldalak jelentésére.
Nem olyan rég a magyarok kiirtására szólítottak fel, persze hiába jelentette több száz olvasója a blognak az oldalt, nem került eltávolításra, viszont az Európai Parlamentben se emelte fel a szavát egy magyar képviselő sem emiatt, pedig jóval durvább eset, mint az “Anti Romania” oldal létrehozása.
Magyarok kiirtására szabad buzdítani, magyar és székely zászló felgyújtását ábrázoló képeket szabad megosztani, de Románia-ellenes oldalt tilos létrehozni? Hogy is van ez?
Forrás: kuruc.info
0 Megjegyzések