Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Nyugat-Európa gyáva felfogni, hogy háborúban áll – mondta Békés Márton a Polbeatben

Számoljunk le avval az illúzióval, hogy békés korszakban élünk és 2017-ben már nem törhet ki háború. Van háború innen alig ezer kilométerre Ukrajnában és van háborús készülődés pár száz kilométerre a boszniai ISIS-kiképzőtáborokban. És lesz is háború sajnos. Hogy Magyarország belekeveredik-e, vagy sem, az nagyon nagy mértékben múlik azon, hogy milyen kormányt választunk meg 2018-ban – mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában Békés Márton történész, a Terror Háza kutatási igazgatója, egyben a jobboldali underground ismert arca.
Huth Gergely és Szarvas Szilveszter kérdéseire az élő műsorban azt is kifejtette: Magyarország stabil szigete ennek a konfliktusmezőnek, de ha egy gyurcsányi típusú önfeladó garnitúra következik, ez nagyon hamar megváltozhat. “A mai kormány nyilvánvalóan a nemzeti szuverenitást és a határokat védi, a fegyveres testületeket képzi és megbecsüli, de ha 2018-ban hatalmi fordulat történik, óriási aggodalommal nézhetünk a jövőbe” – fűzte hozzá a történész, akinek a nemrég jelent meg új könyve Gerillaháború címmel. A kötet részletesen és olvasmányosan mutatja be a gerilla-harcmodor lényegét, a parasztfelkelésektől a vietkongon át az 56-os forradalomig és például a kurd szabadságharcosokig. 

A terrorizmus elleni, nagyon szükséges háborúban az az Európa áll vesztésre, amely nem képes felfogni, hogy hadban áll. A Lajtától keletre fekvő Európa megértette, hogy a zsidó-keresztény kultúrkört megtámadta az iszlám terrorizmus, a mi immunrendszerünk erősebb mint a nyugati államoké és meg tudjuk védeni magunkat. A Nyugat vezető elitje viszont gyáva ahhoz, hogy elismerje: háborúban áll – fejtette ki a vendég, amihez a műsorvezetők hozzátették: “lehet, hogy valóban lesz két sebességes Európa, csak mi leszünk benne az első fokozat”.

A gerilla-hadviselés apropóján azt is felvetettük, hogy egyre nehezebben viselik a székelyek a román állam elnyomó cinizmusát, amire Békés Márton csak annyit mondott: “történelmi tény, hogy az erős autonómiatörekvések előbb-utóbb megvalósulnak Európában, éppen ezért hiszem azt, hogy lesz önálló Skócia és lesz székely autonómia is. Fontos kiemelni, hogy az autonómia a békés, polgári együttélés alapja.”

Szóba hoztuk azt is, hogy 2010 előtt Békés Márton volt a Jobbklikk nevű portál alapítója, amely egyszerre volt a szabad szájú jobboldali underground hangja és szellemi műhely, amely például Reagen-kultuszt ápolt. Vendégünk “mindkét fél számára dehonesztáló hasonlatnak” minősítette, hogy a jobboldal “ujpetijeként” címkéztük meg, viszont azt büszkén vállalja, hogy egy új jobber szubkultúra arca volt, akik flörtöltek a neokonokkal, Ronald Reagennel, Scrutonnal, a zöld gondolattal és impulzust adtak a jobboldalnak. – Futurista gondolkodás volt, bebizonyítottuk, hogy a punk stílust is be lehet hozni a jobboldali térbe, lehet revolution partyval ünnepelni az 56-os hősöket és Lady Gagát konzervatív felforgatóként látni. Ez 2010 körül egy nagyon jó közösség és kezdeményezés volt, azóta mindenki ment tovább az útján, de amit csináltunk, nem maradt nyomtalan – tette hozzá.

Az asztalnál ült Gyárfás Tamás általunk megszerzett vizes vébés “horrorpulija”, ami nagymértékben hozzájárult a sport- és médiamágnás bukásához. A Bol-Dog névre elkeresztelt szörnyállatka a világbajnokság végéig színesíti a meccsnézés élményét az R56 Sörözőben. Ne mulassza el a közös fényképet vele!

Nézzék meg a teljes videót!

Polbeat minden kedden este hét órától élőben a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből (Budapest, I. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél!)

Készítette: Tihanyi Rita és Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések