8 milliárdot tüntetett el alig két év alatt egy álbróker, aki mesés befektetési lehetőséget ígért, de valójában nem kínált semmit. A férfi és bűnszervezetének tagjai végül enyhébb büntetést kaptak, mert a befektetők annyira mohók és óvatlanok voltak, hogy áldozattá válásukért ők maguk is felelősek.
Az ügyészség szerint milliárdokat csalt ki hiszékeny emberektől az utóbbi évek legpofátlanabb álbrókere. Az utolsó szó jogán így védekezett:
„Annak ellenére, hogy sok mindenben hibáztam, ma már teljesen másképp cselekednék, a terhemre rótt bűncselekményt akkor sem követtem el, senkit nem csaptam be.”
Az álbróker volt barátnője, az ügy másodrendű vádlottja rá sem ismert a korábban bálványozott férfire.
„Kiemelkedő öltözéke volt, feltűnően ápolt külseje, gyémántokkal kirakott drága órája, nagy értékű autói, leginkább határozott, magabiztos jelleme volt, egy nagyon meghatározó, és feltűnő személyiség volt” – fogalmazott Sándor Angelika.
A férfi a közösségi oldalán is mutogatta gazdagságát: Forgács Attila luxus sportkocsikban pózol, menő cuccokban feszít. Az ismerősei között feltűnik egy hozzá megszólalásig hasonló arc. Ő az álbróker ikertestvére, Laci. Közösségi oldala alapján ő sem panaszkodhatott. Az ikerpár elképesztő luxusban élt.
De miből volt ez a gazdagság?
A vádlottak úgy ajánlottak befektetéseket, hogy maguk sem tudták, hogy miről beszélnek – fogalmazott Hajba Krisztina bíró.
Villanyszerelő volt, brókernek hazudta magát
Forgács Attila egyszerű villanyszerelőként kezdte, Nagykátáról indult szerencsét próbálni. Budapesten a melós ruhát drága öltönyre cserélte, azt hazudta magáról, hogy bróker. Összeállt egy nővel, aki egy bankban dolgozott, és hozzájutott pénzes ügyfelek adataihoz.
Az álbróker extra hozamú befektetéseket ígért nekik. Mindenkinek 10 százalékot ígértek, mondván, a befektetett összeget bármikor ki lehet venni.
Akkoriban, 2010-ben a banki kamat 5-6% lehetett évente, ehhez képest a havi 10% elképesztő ajánlat. Nem csoda, hogy sokakat megbabonázott az ígéret. Az álbróker és barátnője eleinte Budapesten, az EMKE irodaházban béreltek irodát, de idővel puccosabb hely kellett, így a Bank Centerbe költöztek, éppen a Magyar Nemzeti Bankkal szemben. Ettől aztán annyira hitelesnek tűntek, hogy az emberek maradék gyanakvása is eltűnt, és fizettek.
Reklámszatyorban kapták a hozamokat
A pénzt általában éjszakánként a Bank Center előtti bokorban, vagy a WestEnd mögötti parkolóban, a Keleti pályaudvar mellett és a benzinkutak környékén adták át. Reklámszatyorban hozták-vitték a pénzt, olykor százmilliókat, azután pedig borítékban kapták vissza a hozamokat. A sértetteket javarészt nem érdekelte, hogy milyen befektetésbe kerül a pénzük. Nagyon lazán adták át a 10-20-30-50-100 millió forintokat anélkül, hogy konkrétan meggyőződtek volna arról, hogy hová is kerül a pénzük. Csak arra koncentráltak, hogy milyen havi hozamot ígérnek, és pénzükhöz hozzájuthassanak.
Magas hozam kockázat nélkül: akárcsak Kulcsár Attila, Tribuszerné, a Baumag, vagy a Kun Mediátor esetében, mindig ezzel hitegetnek a szélhámosok.
Forgács Attilának nem volt brókervizsgája, nem állt mögötte semmilyen cég. A semmiből jött, de annyira hitelesen játszotta a szerepét, hogy az emberek hittek neki. Ráadásul kezdetben teljesítette, amit ígért és fizette az esedékes hozamokat. Tipikus beetetés, a csalók mindig így csinálják.
Csak az interneten kellett volna utánanézni
Már 2010-ben is működött a Pénzügyi Szervezetek honlapján egy nyilvános adatbázis, amely tartalmazta az összes engedéllyel rendelkező pénzügyi közvetítő, vagy bróker nevét. Csak meg kellett volna nézni, már aki tudta, hol keresse a PSZÁF honlapjának útvesztőjében, hogy ki az a Forgács Attila. Miután nem volt rajta a listán, bárki rájöhetett volna, hogy az egész egy átverés.
A piramis akkor kezdett igazán növekedni, amikor régi MLM-es ügynökök is beszálltak a bizniszbe. Hozták a hálózatukat és jutalékért újabb befektetőket toboroztak. Valójában Forgács Attila volt az, aki mesés ígéreteivel megbabonázta az embereket. A pénz alulról felfelé áramlott. Az álbróker és szűk köre a pénz egy részét felélte vagy eltüntette, egy részét viszont visszacsorgatta az ügynököknek és a befektetőknek. Az emberek a beígért hozamokat eleinte megkapták, de lényegében a saját pénzükből osztottak vissza nekik, miközben a tőkéjük a piramis csúcsán elpárolgott.
Ebben az eljárásban az MLM-es tevékenység bűncselekménnyé vált, azonban nem volt semmiféle befektetési tevékenység, nem volt profit, amiből a rendszer költségeit, a luxuséletet, a jutalékokat, a mesés hozamokat fizetni lehessen. A közvetítők is futottak a pénzük után, ezért érdekeltek voltak abban, hogy további balekokat toborozzanak. A későn beszállók azonban már hiába várták a beígért hozamokat, végül még a tőkéjüket is elvesztették. A rendszer szükségképpen összeomlott.
„A családomról el szeretném mondani, hogy ők is mindenüket beletették ebbe a lehetőségbe, és mindenük odaveszett. Nekünk semmink nem maradt, mindenünk odaveszett” – mondta Forgács Attila a bíróságon.
Hová tűnt a befektetett pénz?
A két vádiratban foglaltak szerint közel 8 milliárd forint került átvételre.
Az álbróker volt barátnője, az ügy másodrendű vádlottja is csak sajnáltatta magát az utolsó szó jogán.
„Én mindenemet elveszítettem. Elveszítettem befektetett pénzem, elveszítettem testvéremmel közös ingatlanunkat, elveszítettem alkalmazotti munkám, sértettnek és károsultnak érzem magam” – mondta Sándor Angelika.
A bíró szerint sok olyan károsult akadt, akiről kiderült, hogy bűncselekményt követhetett el, és nagy szerencséje, hogy nem állították bíróság elé.
„Kellett húzni egy vonalat, hogy innen ne tovább, mert ha belegondolok abba, hogy 29 vádlott van ebben az ügyben, 450 tanút hallgattunk meg, 262 tényállásban összesítette a bíróság az ítéleti tényállását, ha nem szab egy határt a nyomozó hatóság, akkor tíz év múlva is ezt az ügyet tárgyaltuk volna, nyilván ez nem lehetett cél” – mondta Hajba Krisztina bíró.
A nagy halakat fogták meg
Sokkal több csaló is horogra akadt volna, de a kis halakat inkább békén hagyták, hogy a nagy halakat még időben megfoghassák.
A bíróság Forgács Attilával kezdte, akit sorozatos csalás miatt talált bűnösnek.
A bíróság az elsőrendű vádlottat halmazati büntetésül, mint bűnszervezet keretében elkövetőt 11 év szabadságvesztésre, és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház, az elsőrendű vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság szerint Forgács Attila egy bűnszervezetet irányított, ezért akár húsz évet is kaphatott volna. A bíróság a jóval enyhébb büntetést azzal indokolta, hogy az átveréshez elvakult befektetők is kellettek.
Mindezzel még nem volt vége az ítélethirdetésnek, jött még egy igazán húsbavágó büntetés.
2 milliárd 350 millió forintot kell fizetnie
A bíróság az elsőrendű vádlottat arra kötelezte, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül fizessen meg végrehajtás terhe mellett összesen 2 milliárd 350 millió forintot. Az álbróker barátnője kilenc év fegyházat kapott, Forgács Attila ikertestvére, Laci pedig öt és fél évet.
A 29 vádlottból a bíróság 12 vádlottat felmentett.
Ők azok, akiknek a megítéltése határeset. Ők is a hálózat tagjai voltak, olyan sértettek, akiknek a bűnösségére nem volt elegendő bizonyíték, ezért hagyták futni őket. Az ítélet nem jogerős, a tárgyalás másodfokon folytatódik.
0 Megjegyzések