Nagyon durva videó! Így lehet védekezni az öngyilkos merénylőkkel szemben!

Összesen hét civil, köztük két fiatal gyerek vesztette életét a Sínai-félszigeten történt robbantásos merényletben. Az autóba rejtett pokolgép egy biztonsági ellenőrzőpont közelében lépett működésbe.
Az egyiptomi hadsereg szóvivője kedden jelentette be, hogy a hétfői merényletet El-Arís városától nem messze hajtották végre.

A Reuters beszámolója szerint a merénylő egy tanknak akarta nekivezetni az autóját, azonban a katonák észrevették a gyanúsan közlekedő járművet, így áthajtottak rajta. A nyilvánosságra hozott felvételeken látni, hogy a merénylő végül képes volt működésbe hozni a pokolgépet, amely annak ellenére is embereket ölt, hogy addigra már számos civil elrohant a helyszínről.

Egyelőre egyik terrorszervezet sem vállalta a felelősséget a támadásért, azonban a térségben több települést is az Iszlám Állam tart megszállás alatt.

A járműben három fegyveres holttestét találtuk meg” – számolt be a hadsereg szóvivője.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!