Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Egy liter kóláért 2700 liter benzin – Teljes a káosz (Videó)

Miközben Venezuela olajnagyhatalomként dúskálhatna a pénzben, az országból elfogyott az élelmiszer és a gyógyszer, Caracas pedig a világ egyik legveszélyesebb városává vált.
Venezuelában az elmúlt évtizedek legsúlyosabb gazdasági és politikai válságát éli: egymást követik a Maduro elnök távozását követelő tüntetések, amelyek az elmúlt három hónapban 91 halálos áldozatot követeltek. A súlyos gazdasági válság térdre kényszerítette az országot, Venezuela súlyos élelmiszerhiánnyal küzd. Erről a témáról beszélgetett Vujity Tvrtko az ATV Startban Nagy Sándor Gyula vezető kutató, illetve élőben kapcsolták Venezuelából Lukács Csabát, a Baptista Szeretetszolgálat önkéntese.

„Polgárháborúhoz közelítő helyzet van Venezuelában most már 1,5-2 éve” – kezdte a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa. A mostani zavargások amiatt törtek ki, hogy az ellenzék megpróbálta alkotmányos úton visszahívni Nicolás Maduro elnököt. Ezt az elnökhöz hűséges választási iroda adminisztratív okokra hivatkozva megakadályozta.

Nagy Sándor Gyula elmondta, hogy amikor ő a térségben járt, nem mert bemenni az országba. Ennek el is mondta az okát: Caracasban annyi az egy főre jutó gyilkosságok száma, mint Szíria fővárosában, gyakorlatilag megszűnt a közbiztonság. Az országban állig felfegyverzett milíciák garázdálkodnak, az elmúlt hetekben volt olyan eset, hogy betörtek a parlamentbe, és megverték az ellenzéki képviselőket. A rendőrség pedig nem lépett közbe.

A gazdaság katasztrofális helyzetét pedig leginkább azzal a példával lehet illusztrálni, hogy Venezuelában egy üveg kóláért több mint 2700 liter benzint adnak. 

Erről Lukács Csaba számolt be a Facebook-on, aki a következőt írta öt napja: „Vettem egy venezuelai kólát egy utcai árustól (az eredetit a helyi kormány gyűlöli). A negyed literes ital árából vehettem volna egy benzinkútnál 2.777 liter (nem elírás, kétezer hétszáz hetvenhét) liter benzint!”

„Nem azért olcsó a benzin, mert annyira olcsó előállítani, hanem mert akkora állami támogatás van rajta, és akkora veszteséggel adják el, hogy egyszerűen belerokkan már az ország” – folytatta az ATV Startban Nagy Sándor Gyula a kólás példára reagálva, és hozzátette: idén tavasszal a hatvanszorosára emelték az üzemanyag árát, csak azóta a 700 százalékos infláció visszavitte a korábbi szintre. „Annyiba kerül megtankolni egy kocsit, mint egy másfél literes víz” – tette hozzá.

A gazdaság helyzetét tovább ronthatja, hogy Donald Trump kedden gazdasági szankciókkal fenyegette meg Nicolás Madurot. Nagy Sándor Gyula ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a szankciók következménye a lakosságon fog csattani. „Az emberek fognak még jobban megrokkanni, még kevesebb gyógyszer, még kevesebb élelmiszer lesz, aminek civil áldozatai lesznek” – hangsúlyozta.

„Venezuela egy teljesen kaotikus és kiszámíthatatlan ország” – mondta bejelentkezése elején Lukács Csaba, és elmesélte, hogy szerdán azért állt le az 5 milliós főváros, mert kétszeresére emelték a helyi tömegközlekedés árait. „Az emberek kimentek az utcára, és leblokkolták a főútvonalakat” – tette hozzá az önkéntes, aki a reptérről telefonált az ATV-nek, éppen készült elhagyni az országot. Azért csak próbálta, mert szerda éjféltől általános sztájk lépett életbe Venezuelában, így a reptér is leállt. Lukács Csaba egyébként életmentő gyógyszereket vitt az ott élő magyaroknak.


Forrás: atv.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések