Történetünk főhőse egy 31 éves jogásznő, aki a francia balliberális oldal üdvöskéjeként bekerült a Nemzetgyűlésbe, sőt, korábban személyesen Macron elnök méltatta elhivatottságát. A rózsaszínfelhők mögötti integrációnak azonban van egy sokkal sötétebb, de realisztikusabb látszata is. Laetitia Avia 31 éves jogásznő megharapott egy taxisofőrt, mert nem tudta kifizetni a szállítási díjat.
A fiatal nő elhivatottságáról ódákat zengett a francia baloldal, kiemelték, hogy hihetetlen nehéz sorból verekedte fel magát, az egyik lecsúszott, Párizs környéki régióból származik, mivel migráns hátterű és liberális, ezért a sajtó a tenyerén kezdte hordozni a lányt. Így csakhamar ő lett az egyik első afrikai származású francia politikus.
A fanyar humorú franciák miután az egekig magasztalták a lányt, jól bele is döngölték a szaharai homokba. A Le canard echainé című, francia politikai hetilap megszellőztette, hogy az előző héten a képviselőnő dührohamot kapott egy taxiban. Kiderült, hogy nincs nála pénz, és kártyával nem tud fizetni a taxiban.
A 12 eurós fuvardíjat mivel nem tudta kifizetni, ezért a taxisofőr felajánlotta, hogy elviszi ingyen egy bankautomatához és vegyen ki pénzt. Erre a képviselőnő valamiért nem volt hajlandó, majd minden előzmény nélkül beleharapott a taxisofőr vállába. A taxisofőr erre bezárta a kocsit és kihívta a rendőröket – írja az Origo.
A rendőrök szerint a képviselőnő velük is tombolt, fenyegetőzött, és erősen hangsúlyozta, hogy mint képviselőnő sok mindent el tud intézni. Azt viszont elismerte, hogy összeharapta a taxisofőrt. A vita végül a rendőrségen fejeződött be.
Miután a Le canard enchainé megírta a botrányt, a BFM TV-nek a képviselőnő már nem ismerte el a harapást, csak hogy rángatta a sofőrt, és szerinte a sofőr fogságba ejtette.
Laetitia Aviából, a macronistaból, egy ország elé állított példaképből pedig egy nap alatt a nevetséges, agresszív, öntelt politikusnő jelképe lett.
Forrás: 888.hu
0 Megjegyzések