Erős, 6,7-es erősségű földrengés rázta meg csütörtök éjjel Törökország égei-tengeri partvidékét és a közeli görög szigeteket. Az első jelentések szerint a földrengésben ketten meghaltak, sokan megsérültek, komoly károk keletkeztek.
A görög Ana hírügynökség arról számolt be, hogy a földmozgásban Kosz szigetén ketten meghaltak, harmincan megsérültek. Jorgosz Kiricisz, a sziget polgármestere a helyi rádiónak azt mondta, hogy a szigettel azonos nevű városban károk keletkeztek, de a sziget többi részén nincs nagyobb gond. A megrongálódott házak többsége régen épült, amikor még nem vezették be a földrengésekre vonatkozó új építészeti előírásokat.
A helyi tűzoltók három embert mentettek ki a romok alól. A mentőalakulatok ellenőrzik, hogy nem maradtak-e olyan emberek, akik beszorultak otthonaikba. A város kikötője is megrongálódott és egy úton lévő kompnak most nincs hol kikötnie. Ródosz szigetéről egy helikopter fedélzetén hat fős mentőalakulat indult, hogy segítsen az ottani munkálatokban.
Török katasztrófavédelmi tisztviselők szerint a rengés 6,3-as erősségű volt, amelyet Mugla város térségében, valamint környékén is érezték, és ahol pánikot okozott. Hetvenen fordultak orvosi segítségért Bodrum kórházaiban.
Külön gondot okozott, hogy a helyi mobiltelefon-szolgáltatás túlterheltség miatt akadozott. A Bodrumtól 6 kilométerre nyugatra fekvő Bitez üdülőhelyen ugyancsak érezték a rengést, és két utórengés is volt.
Forrás: nlcafe.hu

0 Megjegyzések