Brüsszel hadjáratot indított Magyarország ellen! Ennek nem lesz jó vége!

Görögországnak és Olaszországnak jár a segítség a menekültválságban, Magyarország nem húzhatta volna ki magát alóla.
Az Európai Unió Bíróságának a főtanácsnoka, Yves Bot azt javasolta szerdán a magyar és szlovák ügyet vizsgáló bíróknak, hogy utasítsák el Szlovákiának és Magyarországnak a menedékkérőket érintő kötelező ideiglenes áthelyezési mechanizmus elleni kereseteit – írja az index.

„Ez a mechanizmus hatékonyan és arányosan hozzájárul ahhoz, hogy Görögország és Olaszország kezelhesse a 2015 ös migrációs válság következményeit” – idézi a lap a Bíróság közleményét.

Yves Bot francia főtanácsnok szerint a magyar beadványban szereplő jogi érvek nem állják meg a helyüket, majd azon véleményének adott hangot, hogy az áthelyezési kvóták “hatékonyan és arányosan” hozzájárulnak Görögország és Olaszország terheinek csökkentéséhez.

A főtanácsnoki indítvány nem köti a bírákat, a tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az ítéletek többnyire megegyeznek az előzetes állásfoglalással.

Az ítélethirdetésre várhatóan ősszel vagy legkésőbb télen kerül majd sor. A perben a bíróság tizenöt fős nagytanácsa fog dönteni, egyszerű többséggel.

Forrás: atv.hu

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!