Támogassa munkánkat!

Bedurvul az időjárás! 11 megyére adtak ki figyelmeztetést! Kemény jégesőt kaphatsz a nyakadba!

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2017.07.27. csütörtök éjfélig
Szerdán a déli óráktól a Dunántúlon (eleinte főként a Dunántúl középső és északkeleti részén), esetleg az Északi-középhegység nyugati részén záporok, zivatarok kialakulása várható, melyek késő délutánra, estére a Duna-Tisza köze nyugati felére is átterjedhetnek. Az intenzívebb csapadékgócokban egy-egy helyen rövid idő alatt 20-30 mm is lehullhat, illetve néhány helyen 60-70 km/h-s szél és jégeső (2 cm alatti jégátmérő) is társulhat a zivatarokhoz. Késő este, éjszaka leginkább a déli országrészben elégségesek a feltételek zivatar kialakulásához.

Csütörtök hajnalban többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, gyengébben felhős körzetek északkeleten, keleten lehetnek. Elsősorban a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén számíthatunk esőre, záporra, délen egy-egy zivatar is kialakulhat. A szél csak zivatar környezetében erősödik meg. Hajnalra 11 és 16 fok közé hűl le a levegő.

Csütörtökön délután a záporok mellett északkeleten alakulhat ki egy-egy helyen esetleg zivatar is.

Pest megye
JelFokEseményLeírás
Felhőszakadásfokozat: 1FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Baranya megye

Bács-Kiskun megye
JelFokEseményLeírás
Felhőszakadásfokozat: 1FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Fejér megye

Győr-Moson-Sopron megye
JelFokEseményLeírás
Felhőszakadásfokozat: 1FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Komárom-Esztergom megye
JelFokEseményLeírás
Felhőszakadásfokozat: 1FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Somogy megye

Tolna megye

Vas megye

Veszprém megye

Zala megye

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi