Fizetésképtelennek ítélte meg, ezért csődeljárást indított egy londoni bíróság Boris Becker ellen. Pedig fénykorában csaknem 50 milliárd forintra becsülték a vagyonát! Német sajtóforrások segítségével megpróbáltuk kideríteni, mire mehetett el ez a temérdek pénz.
A hajdani teniszsztártól évek óta hiába követeli több mint egymilliárd forintnyi adóssága kifizetését egy privát bankárokból álló cég.
Christine Derrett bírónő úgy ítélte meg, hogy hiába adna haladékot, akkor sem tud törleszteni, hiába árulja a majdnem kétszer annyit érő mallorcai nyaralóját. Talán, mert annak az átépítése után is vagy 130 millióval lóg az építő cégnek? Vagy mert már bő három éve is el akarták árverezni alóla?
A legendás sportolót persze hidegzuhanyként érte a hír, de a fél világ rácsodálkozott. Elvégre Becker csak a pénzdíjaiból vagy 7 milliárdot ütögetett össze a pályafutása során. Nem beszélve a reklámbevételeiről (többek között egy online póker-oldal arcaként), az edzőként és tévés szakkommentátorként keresett pénzére, vagy a 30 milliónyi pókernyereményére.
Becker annak idején még azért is vagyonokat kapott, hogy a meccsein hordjon egy luxus karórát, amely nem is járt.
“Nagyon sajnálom. Nagy sportoló volt, sohasem gondoltam volna, hogy idáig jut” – mondta Niki Pilic, aki a német Davis Kupa-csapat exkapitányaként, sőt rövid ideig edzőjeként is jó kapcsolatba került Beckerrel. Szerinte “Bumm-bumm Boris” túl nagy lábon élt.
Túl sokba került a magánélete.
De arra nem számítottam, hogy egyszer csak egy bírónő azt mondja majd neki: ‘Bocs, de csődbe jutott!’ Nincs ennél szörnyűbb közel az ötvenhez” – sajnálkozott Pilic, aki azt is kapiskálja, miért nullázódott le Becker:
“Mindig is magas színvonalon élt. Étterem itt, étterem ott – amikor olyan sok pénzt keresel, eszedbe sem jut, hogy valaha is tönkremehetsz.
Aztán amint látszik, mégis lehetséges.”
Becker vagyonának feléléséről egyébként évek óta találgatnak. A 2013-ban megjelent könyvében határozottan cáfolta, hogy csődbe jutott volna:
“Nem! Hogy milliárdos vagyok-e, azt az Isten tudja, de hogy milliomos vagyok-e? Igen, az vagyok!”
És azóta, 2016 decemberéig még évi 280 milliót keresett a szerb klasszis, Novak Djokovics edzőjeként.
0 Megjegyzések