Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Sorra tűnnek el a vízumok a svéd nagykövetségről

Több száz úti okmánynak veszett nyoma a svéd nagykövetségen. A hatóságok emellett egy korábbi alkalmazottat is vizsgálnak, aki állítólag indokolatlanul osztogatta a vízumokat – jelentette az SVT közszolgálati televízió.
A svéd nagykövetségről kétszáz vízumbélyeget loptak még 2016-ban. A lopásra azután derült fény, hogy tavaly novemberben a török határnál feltartóztatott személynél a svéd nagykövetség vízumával ellátott papírokat találtak. A gyanú szerint ő is az egyik ilyen lopott bélyeggel próbált átkelni a határon.

“Ezek a lopott bélyegek bűnszervezetek kezébe kerülhettek, akik felhasználják és átruházzák az ellopott vízumokat” – mondta a nyomozás egyik vezetője, Gunnar Fröberg az SVT-nek. A nyomozás során még nem találtak elegendő bizonyítékot a hamis papírokat és az azokat felhasználó személyeket összekötő szálakról.

Egy korábbi nagykövetségi dolgozó még jelenleg is vizsgálat alatt áll, őt azzal vádolják, hogy 2015-ben 70 darab vízumot adott ki indokolatlanul.

Ne csak olvasd, add is tovább!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések