Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Rá kell kényszeríteni az országokra a migránsokat! Szír falvakat telepítenének Magyarországra!

Ska Keller az Európai Parlament zöld frakciójának vezetője elképesztő ötlettel állt elő kedden egy német lapban.
Keller korábban az EP-ben folytatott viták során is amellett állt ki, hogy nagyobb csoportnyi menekültet telepítsenek az unió keleti részére, például Magyarországra is. Kedden egy német lapnak adott interjújában ennél is továbbment.

A zöld képviselő azt javasolta, hogy szír falvakat telepítsenek például Lettországba.

“A szír falu ötlete egy lehetőség azoknak a menekülteknek, akik egyedül nem akarnak az adott országba menni, mert ott nincsenek menekültek” — mondta Keller a Neue Osnabrücker Zeitung nevű lapnak.

A képviselő szerint az emberek szívesebben mennek olyan helyekre, ahol már élnek honfitársaik.

Keller szerint adott esetben rá kell kényszeríteni a keleti országokat arra, hogy menekülteket fogadjanak be, mert szerinte a menekültek elutasítása ellenkezik az uniós joggal.

A migráció a heti EU-s csúcson is központi téma lesz.

Forrás: 888.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések