Lehet, hogy soha nem derül ki pontosan, hányan haltak meg a két héttel ezelőtti londoni tűzvészben. A hatóságok szerint az épület átvizsgálása akár az év végéig is eltarthat. Mivel nincs lista arról, hogy kik éjszakáztak az épületben, így azt sem tudni, hány ember földi maradványait kellene megkeresni. Közben már 120 toronyházat ellenőriztek, és a külső szigetelés sehol sem felelt meg a tűzvédelmi előírásoknak.
Különféle listák és nyilvántartások alapján próbálják a brit hatóságok megállapítani, pontosan hány ember volt a Grenfell Tower-ben a pusztító tűzvész éjszakáján. A rendőrök még azokban a környékbeli gyorséttermekben is kérdezősködnek, amelyek éjszakai házhozszállítást is vállalnak. Összesen 151 lakás vált a lángok martalékává, ezek közül 129 a toronyházban volt, a többi az épület közvetlen közelében.
Ami a toronyházat illeti, 106 lakásból sikerült legalább egy lakóval beszélnünk. Ők be tudtak számolni arról, hogy pontosan hányan tartózkodtak a lakásukban aznap éjszaka, például voltak-e látogatóik. Legtöbben azt is elmondták, kik éltek a szomszédjukban. Így annyit már biztosan tudunk, hogy ebből a 106 lakásból nyolcvan ember meghalt, vagy eltűnt, tehát feltehetően halott, mondta az üggyel foglalkozó egyik főnyomozó.
23 lakás esetében viszont csak a hivatalos nyilvántartás adataira támaszkodhatnak. Ez viszont nem mindig pontos. A tulajdonosokat nem találják, az üszkös romok között talált áldozatokat pedig sokszor azonosítani sem lehet. Könnyen megeshet, hogy be nem jelentett családtagok, vagy tartósan ott vendégeskedő rokonok is voltak ezekben a lakásokban, így megeshet, hogy soha nem sikerül megállapítani az áldozatok pontos számát.
Közben országszerte tovább vizsgálják a toronyházak külsejét borító szigetelést. A nemrég felújított Grenfell Tower-t ugyanis olyan burkolóanyagokkal vonták be, amelyek nagyban segítették a tűz gyors terjedését.
A londoni parlament alsóházában Theresa May brit miniszterelnök azt mondta, a helyzet sokkal rosszabb, mint gondolták.
Szerda reggelig 37 közigazgatási körzetben 120 toronyház burkolatát vizsgálták meg, és kivétel nélkül mindegyik elbukott a tűzvezsélyességi próbán. Ez 100 százalékos arány, ezért felszólítottuk a helyhatóságokat, hoyg ne várjanak a központi ellenőrzés eredméyneire, hanem saját hatáskörben azonnal kezdjék el a vizsgálatokat. A kormány támogatni fog bármilyen szükséges intézkedést, mondta Theresa May.
MTI
0 Megjegyzések