A magyar politikában az a jó a különböző közéleti szereplők minden létező álláspont mellett és ellen is képesek elképesztően izzadságszagúan erőltetetten, és primitív ostobasággal érvelni.
Így, ha már kezdene halálosan elegünk lenni az egyik néphülyítő kampányból, akkor mindig jelentkezik egy másik, amely még annál is hitványabb. És ráébreszt minket, hogy nincs az az ordas demagógia, ami alá nem lehet lemenni.
A migránsvédő szervezet a Himnusz szövegéből kihúzta a nem ősmagyar eredetű szavakat, hogy rámutasson: “Nincs magyarság jövevények nélkül”. Az így kilúgozott szövegből hiányzik a a “sors”, mert latin szó, az”Isten” mert az “iráni eredetű”, de a “kar”, bőség”, vagy a “bűn” is, mert ezek meg török gyökerűek. (A wannabe nyelvészeket az nem zavarta, hogy az utóbbi négy szót már minden valószínűség szerint a honfoglaló magyarok is használták.)
A csepeli Betekints borozó kamu Senior melegítőben feszítő kocsmai akadémikusainak intellektuális szintjét alulról súroló gondolatmenethez remek videó is készült.
Ha ezek után nem indulnak meg tömegek, hogy foggal-körömmel tépjék darabokra a déli határkerítést, akkor tényleg reménytelenül kirekesztő, rasszista nemzet vagyunk.
