Legalább 21, Rakkából menekülő civillel végzett az Egyesült Államok vezette koalíció légicsapása, miközben az Eufráteszen keresztül próbáltak kis csónakokon távozni az Iszlám Állam terrorszervezet szíriai fellegvárának számító városból – jelentette kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
A kiterjedt helyi aktivistahálózattal rendelkező szervezet szerint a halálos áldozatok között nők és gyermekek is vannak. Az OSDH közleménye hozzátette: félő, hogy a halottak száma növekedhet, mivel a támadásnak több olyan sebesültje is van, akiknek súlyos az állapota.
A Raqqa is Being Slaughtered Silently (Rakkát csendben lemészárolják) nevű aktivistacsoport is megerősítette, hogy többen életüket vesztették a légitámadásban. Az ellenzéki csoport szerint miután a városból kivezető két legnagyobb híd megsemmisült, az emberek csónakokkal igyekeznek az iszlamisták uralma alatt lévő Rakkából elmenekülni.
4- Photos show the destruction because of the artillery shelling by #YPG on #Raqqa city"Almror-Alnoor-Alqwatli"neighborhoods yesterday night pic.twitter.com/aaf8qF1fCS— الرقة تذبح بصمت (@Raqqa_SL) 2017. május 29.
A dzsihadisták fellegvára ellen nagyszabású offenzíva készül, a koalíció adatai szerint eddig mintegy 200 ezren hagyták el a várost.
Az OSDH összesítése szerint április 23-a és május 23-a között 225 polgári személy esett áldozatul a Washington vezette koalíció bombázásainak Szíriában.
0 Megjegyzések