Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Magyarország eddigi legbrutálisabb szexuális erőszakát követtel 7 férfi a 16 éves borsodi lányon

Heten erőszakoltak meg egy 16 éves lányt Borsodban. Korábban hat fiatal férfi került előzetes letartóztatásba, mert a gyanú szerint füves cigarettával elkábítottak, majd megerőszakoltak egy helyi lányt. A rendőrségen most feladta magát a hetedik gyanúsított is.
Kedden Tiszaújvárosban feladata magát a kesznyéteni szexuális erőszak hetedik gyanúsítottja. Mint ismeretes, még múlt csütörtökön este erőszakolták meg ismerősei a 16 éves lányt. Először marihuánás cigarettával kínálták, majd egy elhagyott házban erőszakoskodott vele több elkövető is, aztán egy másik házban öt gyanúsított bántalmazta és közösült vele. A faluban elítélték a fiatal férfiak cselekedetét, ugyanakkor azt is elmondták, sokan kábítószereznek a fiatalok között.

A TV2-nek nyilatkozott a lány édesanyja, Turóczi Csabáné. Mint mondta, nem szeretné, ha más falubeli lánnyal is előfordulna hasonló szörnyűség, sőt, az is lehetséges, hogy már máskor is történt hasonló, de a bántalmazott lányok nem mertek feljelentést tenni. A faluban sok fiatal drogozik és azt sem tudják, mit csinálnak.

A lányomat bevonszolták az egyik házba, majd átvitték a másikba és megerőszakolták. Mindez este kilenctől egyig történt, akkor kezdtük keresni, mert szóltak, hogy baj van. Amikor kimentünk, akkor jött előre, mert valaki hazahozta és bedobta a porta másik oldalán. Elmondta, amire emlékezett, de már több történésről is hallottunk a faluban, amiről mi sem tudunk” – magyarázta a lány édesanyja.

Mind mondta, a történések megviselték a lányt, csak enni jön ki a szobájából, még pszichológushoz nem tudnak menni. Közben a családok hőbörögnek, nem tetszik nekik az eljárás.

Kifejtette, először nem hittek nekik, mondván, be volt kábítószerezve, de később ugyanúgy adta elő a vele történteket. Az anya sérelmezte azt is, hogy a lányt a kórházban megfürdették mielőtt mintát vettek volna róla, s a nőgyógyászati vizsgálat is későn történt meg szerinte. Kifejtette azt is, a faluban érdekes dolgok hangzanak el, de nem fogja hagyni az ügyet, hiszen másik lányát is megfenyegették. A falubeliek azt sem zárják ki, hogy még több elkövető lehetett.

Forrás: boon.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések