Merkel és politikusbűnöző bandája Lüneburg alsó-szászországi város lakosságára is ráengedte a Németországba csalogatott sáskahadat.
Pár hónapja az a döbbenetes körülmények között kivitelezett nemi erőszaktétel, amelyről az elszenvedő német fiatalasszony csak néhány nappal ezelőtt mert feljelentést tenni a helybeli rendőrségen, miközben az úgynevezett fősodratú német sajtó pedig igyekszik nem beszámolni róla.
Lüneburgban, a hajdani Hanza-városban fényes nappal, egy pihenőparkban erőszakoltak meg a vadak egy német édesanyát a kisfia szeme láttára – számol be a város rendőrségének információja alapján az m.focus.de német hírportál.
Németország szinte minden településén megtalálhatók a dolgozni, tanulni nem hajlandó, s ezért aztán meglehetősen unatkozó migránsok. Az alsó-szászországi Lüneburg történelmi Hanza-város mintegy 72 ezer lakosa is kénytelen elviselni a jórészt fiatal vadak mindennapos zaklatásait, a nők molesztálását, a lopásokat, a hangoskodásukat.
Két unatkozó migráns a város pihenőparkjában rátámadt egy kisfiát vezető, 23 éves német édesanyára. Az ismert szokásuk szerint először csak elkezdték lökdösni, taszigálni az édesanyát és a kisfiút, majd az egyik „délszaki kinézetű” (südländische Erscheinung) ezután szorosan lefogta a kisfiút, míg a másik vadember a gyermek szeme láttára megerőszakolta az édesanyát. A másik csak azért mondott le az erőszaktételről, mert a gyalogosösvényen emberek közeledtek a tett színhelye felé, s erre mindketten elmenekültek.
A megerőszakolt 23 éves lüneburgi anya feljelentése és elmondása alapján a helybeli rendőrség keresi a város pihenőparkjában elkövetett bűncselekmény esetleges szemtanúit. A rendőrségi közlemény szerint a két vadember úgy 30-35 év körüli lehetett, mindketten „délszaki kinézetűek” (őshonos finnek, svédek és norvégok tehát szóba sem jöhetnek), s az egyik bűnöző körszakállt visel (tehát valószínűleg külsőségében is iszlamista) és kapucnis kék pulóver volt rajta.
Forrás: kuruc.info
0 Megjegyzések