Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Itt az új „Lajcsi-ügy”: Kozso is lopta az áramot! 3 évre börtönbe kerülhet

Három évig terjedő szabadságvesztés várhat a zenészre, akit a Story magazin birtokába került dokumentumok szerint más bűncselekmények mellett áramlopással is gyanúsítanak. Kozso sztoriját az új „Lajcsi-ügyként” emlegetik.
Négy és fél milliós kárt polgári perben igyekszik bevasalni az áramszolgáltató Kozsón. Nemrég döntöttek, hogy szeptember 22-ig meghosszabbítják a több mint egy éve szigorú ügyészségi felügyelet mellett zajló nyomozást az énekes ellen.

Ha vádat emelnek, Kozso lesz Lagzi Lajcsi után a második sztár, akit áramlopással vádolnak a sztárvilágban. A Story magazinban megjelent információkból kiderül, hogy az ügyészség szerint manipulálták a villanyórát.

A történet nem új keletű. Amikor tavaly Kozso teaházának volt üzletvezetője kitálalt, és feljelentést tett a rendőrségen, a zenész tagadta, hogy bármi köze lenne az áramlopáshoz. Akkor a feljelentés mentén amúgy be is zárták Kozso teaházát, mert az áramlopáson túl egészségügyi szempontból is vizsgálták a helyet, hogy megfelel-e az előírásoknak.

„A betegségem óta csak a gyógyulásomra, a zeneszerzésre és az új életem építésére koncentrálok” – mondta akkor az agyműtétéből lábadozó sztár, és tagadta az áramlopással kapcsolatos vádakat. Mindez nem sokkal az után történt, hogy Kozsót elhagyta a barátnője, Keira, és egyesek összefüggést láttak a két esemény között.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések