Tizenöt kisgyerek halt meg egy elhibázott oltási kampányban Dél-Szudánban, mert a vakcinákat nem jól tárolták és nem is szakszerűen adták be.
Kiderült, hogy 12 éves gyerekek is adtak be oltásokat, és mindenkit ugyanazzal a tűvel oltottak be. A jubai egészségügyi minisztérium szerint egyértelműen emberi hiba történt, és bizottságot hoznak létre, hogy kiderüljön, ki a felelős a gyerekek haláláért – írja az MTI.
Az országban kétmillió gyermeket akarnak beoltani kanyaró ellen. A dél-szudáni egészségügyi szakembereket az Egészségügyi Világszervezet igyekszik felkészíteni a feladatra, az oltóanyagot pedig az ENSZ biztosítja. A 15 halálos áldozat egyike sem volt idősebb ötévesnél.
0 Megjegyzések