Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Borzalom! Megkötözte, majd bezárta az autóba a kisfiát, ezután felgyújtotta

Egy michigani anya kocsijával leparkolt egy temetőben, majd felgyújtotta a kocsiját, amelyben megkötözött 11 éves fia ült. A 48 éves nő gyilkossági kísérlet és gyújtogatás miatt került előzetesbe.
A hatóságokhoz kedden érkezett bejelentés egy 50 éves férfitól, aki elmondta, hogy nagyon aggódik, mert lehet, hogy felesége kárt tett 11 éves fiukban. A rendőrök nem sokkal később találtak egy lángoló 2014-es Ford Focust a LaSalle-i temetőben, a nő és fia azonban nem ültek a kocsiban.

A nő először kikötözte a fiát, majd felgyújtotta a kocsit és bezárta az autót. A gyerek ekkor kétségbeesetten próbált kiszabadulni, végül az anyja engedte szabadon, majd elsétált. A temető egyik dolgozója pedig levette a fiúról a köteleket.

Az anya indítékait egyelőre vizsgálják, a fiú pedig kórházba került.

Forrás: faktor.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések