Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Titkos műholdakkal készül halálos csapásra Amerika ellen Kim Dzsong Un

Nagy hatótávolságú atomrakéták helyett műholdakról mérhet végzetes csapást az Egyesült Államokra az észak-koreai diktátor, állítják szakértők.
A kommunista állam által felbocsátott szatellitek képesek lehetnek elektromágneses impulzusokkal megbénítani az USA áramellátó rendszerét, beláthatatlan károkat okozva – legalábbis ezt írja a Breitbartra hivatkozva a The Daily Mail.

A lapoknak nyilatkozó Dr. Peter Vincent Pry, a nemzetbiztonsági kutatással és tanácsadással foglalkozó magáncég, a Task Force on National and Homeland Security in America igazgatója azt állítja, a fenyegetés valós: Észak-Korea két kémműholdat állított pályára, egyet 2012-ben, egyet pedig 2016-ban, a tárgyak alig több, mint másfél óra alatt kerülik meg a Földet, és nem lenne nehéz őket az Egyesült Államok fölé vezérelni.

Pry szerint ha a műholdakról  olyan elektromágneses sugárzást bocsátható ki, mely a felszínen megbéníthatja a teljes áramellátást, mely katasztrofális következményekkel járna. A szakértő szerint Észak-Korea legutóbbi rakétatesztje is egy elektromágneses impulzus-támadás tesztjének tűnt.

Ha az Egyesült Államok megtámadná Kim Dzsong Un országát, számolnia kell azzal, hogy az amerikai szárazföldet éri majd válaszcsapás – mondta Dr. Pry.

A videóban tesztelnek egy hasonló módon működő szerkezetet.


Forrás: blikk.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések