Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Politikai programbeszédet tartott a Facebook alapítója

Zuckerberg, aki annak idején kimaradt a Harvardról, csütörtökön visszatért a Massachusetts állambeli Cambridge-ben lévő tekintélyes tanintézménybe, és ő mondta el az amerikai egyetemeken hagyományos ünnepi évzáró beszédet.
Mielőtt szólásra emelkedett, átvette az egyetem tiszteletbeli doktori címéről szóló oklevelet. Beszédében a többi között arra hívta fel a hallgatók figyelmét, hogy “ne csak új munkahelyeket teremtsenek, hanem újfajta céltudatosságot is”. 

Szólt arról, hogy a globalizálódás vesztesei úgy érzik, nem törődnek velük, emiatt befelé fordulnak, és fontosnak tartotta leszögezni, hogy “az egyenlő esélyek” érdekében kötendő “új társadalmi szerződésre” van szükség.

“Valami baj van a mi rendszerünkkel, ha én itt hagyhatom az egyetemet és tíz év alatt milliárdokat kereshetek, miközben diákok milliói nem tudják fizetni a diákkölcsöneiket, arról nem is beszélve, hogy saját vállalkozást sem tudnak indítani” – fogalmazott. 

Majd azt fejtegette, hogy szerinte a mai világban a küzdelem “a szabadság, nyitottság, globális közösség és a tekintélyelvűség, a bezárkózás és a nacionalizmus” között folyik.

Elemzők szerint Zuckerberg olyan beszédet mondott, mintha politikai pályára készülne.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések