Kiutasítottak öt orosz diplomatát Moldovából – jelentette be hétfőn Anna Samson, a chisinaui külügy- és európai integrációs minisztérium szóvivője.
Samson nem nevezte meg a persona non gratának (nemkívánatos személynek) nyilvánított öt személyt, csak annyit közölt, hogy Oroszország moldovai nagykövetségén dolgoztak.
Farit Muhametsin chisinaui orosz nagykövet szerint vizsgálják a kiutasítással kapcsolatban született dokumentumot, egyelőre nem kívánta kommentálni a történteket.
Márciusban a helyi hatóságok jegyzékben értesítették az orosz nagykövetséget arról, hogy az orosz hírszerzés ügynökei állítólag moldovai tisztségviselőket tartóztattak fel, kérdeztek ki, és kezeltek megalázó módon a két állam közös határán.
A chisinaui orosz nagykövettel közölték azt is, hogy felkérték a moldovai tisztségviselőket, tartózkodjanak hivatalos oroszországi látogatásoktól az ügy rendezéséig.
Igor Dodon oroszbarát moldovai elnök élesen bírálta a chisinaui Európa-párti kormány döntését.
“Mélyen fel vagyok háborodva a moldovai diplomácia barátságtalan lépésén, a leghatározottabb módon elítélem azt. A kormánynak ez a felháborító döntése az államfőnek az Oroszországgal fennálló kapcsolatok helyreállítására irányuló tevékenysége ellen irányul.
Úgy vélem, minden bizonnyal Nyugatról, de az is lehet, hogy a tengerentúlról származó megrendelésére történt mindez, azoktól, akik aggódnak a moldovai és az orosz államfők között folytatott konstruktív és hatékony párbeszéd miatt” – hangoztatta Dodon.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az orosz diplomaták kiutasításával kapcsolatban elmondta: nyilvánvaló, hogy a követségi dolgozók munkájához ennek semmi köze, viszont szemléletesen mutatja az ellentmondásos moldovai helyzetet - írja a karpathir.com.
0 Megjegyzések