A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást K. Renátó 18 éves, K. Ernő 24 éves jászladányi lakosok, valamint egy fiatalkorú és egy gyerekkorú társuk ellen.
A tulajdonos április 30-án tett bejelentést a rendőrségre, miután észrevette, hogy ismeretlenek betörtek jászladányi családi házába, írta közleményében a megyei Rendőrség. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy az ismeretlenek április 26-án 15 óra és 29-én 16 óra között jártak az ingatlannál.
Az idegenek betörték a lakóház ablakát, majd az épületből számítógépet, monitort, mikrohullámú sütőt, porszívót, több porcelán tárgyat és ruhaneműt. A melléképületből egy kerékpárt vittek el, valamint megbontották a fészer tetejét és arról elvitték a hullámpalákat.
A Jászladányi Rendőrőrs nyomozói még a bejelentés napján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakosokat. A rendőrök lakcímükön elfogták és – a gyermekkorú fiú kivételével – előállították a fiatalokat a rendőrségre, ahol gyanúsítottként kihallgatták K. Ernőt és K. Renátót, valamint 15 éves társukat. A rendőrök a gyanúsítottak által időközben értékesített lopott holmi egy részét is megtalálták és lefoglalták.
Forrás: szoljon.hu
0 Megjegyzések