Orbánt nem sikerült megbuktatnia, most egy másik elnököt pécézett ki magának Soros!

Soros György az amerikai elnök közeli bukását várja, és 800 millió dollárral fogad is Donald Trump ellen – írja a HVG.hu.
Mint kiderült, a pénzember az év első negyedétől kezdett fogadni az amerikai tőzsdeindexek ellen, mert arra spekulálhat, hogy Trump azelőtt megbukik, hogy adócsökkentési programját végrehajthatná.

A HVG.hu egy nemrégiben nyilvánosságra került dokumentum kapcsán arról ír, Soros György 764 millió dollárt tett fel arra, hogy az S&P 500, valamint a Russell 2000 tőzsdeindexek jelentősen vesztenek értékükből.

A két tőzsdei mutató értéke az elmúlt időszakban azért szökött az egekbe, mert ezeknek a cégeknek hoznának komoly megtakarítást a Trump által ígért adócsökkentések.

Soros a jelek szerint azzal számol, hogy Trumpnak már nem lesz lehetősége, hogy ezt az adóreformot végrehajtsa, így a felívelést gyors zuhanás fogja követni.

A pénzember a Russel 2000 visszaesésére 460 millió dollárral fogadott, míg az S&P 500 ellen 350 millióval. Soros tehát dollármilliárdokat nyerne Donald Trumo idő előtti bukásán.

A dokumentumok alapján Soros az év első negyedében kezdett fogadni az amerikai tőzsdeindexek ellen, bár azóta a nagy cégeket tömörítő S&P 500 mintegy 6 százalékot emelkedett, míg a Russel 2000 enyhe növekedésben van.

Forrás: pestisracok.hu

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!