Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Női kézilabda: távozik a Loki átlövője és balszélsője

Siska Pálma több játéklehetőségre vágyik, az újonc kecskemétiekhez igazol.
A női kézilabda NB I-ben szereplő DVSC-TVP hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapat két játékosa, Siska Pálma (átlövő) és Tóth Melinda (balszélső) is távozik.

A debreceni klubhonlap beszámolója szerint a játékosok egyaránt új kihívásra vágynak. Melinda tavaly nyáron érkezett a fővárosból, s bár szezon közben egy ujjtörés miatt hosszú heteket kellett kihagynia így is hasznos tagja volt az együttesnek.

A debreceni nevelés Siska Pálma az újonc Kecskemétnél folytatja a pályafutását.

„Debrecenben nőttem fel, itt lett belőlem kézilabdázó, így a búcsúm sem végleges, szeretnék még Loki-játékos lenni – idézi Siska Pálmát a dvsckezilabda.hu. – Bízom benne, hogy Kecskeméten több játéklehetőséghez jutok, s segítségére leszek új csapatomnak.”

Marincsák Nikolett és Marija Garbuz az NB I-es újonc Kisvárda Kézilabda Klub játékosa lesz a következő idényben.

A debreceniek korábban már bejelentették a román válogatott irányító-átlövő, Madalina Zamfirescu és az izlandi válogatott beállós, Arna Sif Pálsdóttir érkezését. A balszélső Hársfalvi Júlia a BL-győztes Győri Audi ETO-tól egy évre kölcsönbe érkezik Debrecenbe.

Román Dorina a Nemzeti Kézilabda Akadémiáról tér vissza Debrecenbe. A balkezes átlövő Hajduch Csenge Székesfehérvárról igazol a DVSC-TVP együttesébe.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések