Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Nem kell börtönbe mennie a közmunkás haláláért felelős munkavezetőnek

Két évre felfüggesztett fogházbüntetést kapott az a munkavezető, aki megszegte a munkavédelmi előírásokat, emiatt pedig meghalt egy közfoglalkoztatott, akire ráomlott a homokfal Bagaméron. 
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el a Debreceni Járásbíróságon. A bíró szerint senki nem ismerte a homok kitermelésének veszélyeit, és nem volt munkavédelmi oktatás sem.

A homokfal az utolsó szállítmány felrakodása közben szakadt rá a pótkocsi mellett álló közmunkásokra még 2015 decemberében, Bagaméron. Egyikük nem tudott elugrani, és egy homoktömb úgy nekinyomta a pótkocsi oldalának, hogy életét vesztette. Az ügyészség vádirata szerint a közfoglalkoztatottak munkavezetője hibázott. Az ő feladata volt a munkavédelmi előírások betartása.

- A bíróság a vádlottat 1 év szabadságvesztésre ítéli, annak végrehajtási fokozata fogház – mondta ki az ítéletet Lehel Frigyes bíró.

A bíróság 2 év próbaidőre felfüggesztette az ítélet végrehajtását. A bíró indoklása szerint a munkáltatói jogokat a vádlott gyakorolta. Sem a homokfalnál dolgozó munkások, sem a munkavezető nem ismerte a homoklapátolás veszélyét, ráadásul a dolgozók semmilyen munkavédelmi oktatást nem kaptak. Idézve az egyik tanút a bíró azt mondta, azért lapátolták veszélyes helyen a homokot, mert ott volt a legkönnyebb.

- Ez egy kulcsmondat ebben az ügyben, nyilvánvalóan ez is mutatja azt, hogy a sértettnek és a sértett munkatársainak fogalma sem volt ennek a munkának a veszélyeiről, a vádlottnak sem, de még egyszer mondom, a vádlott gyakorolta a munkáltatói jogokat, az ő javára ez nem szólhat – tette hozzá Lehel Frigyes.

A bíró enyhítő körülményként értékelte az idő múlását és a beismerő vallomást. Súlyosító körülményt nem talált. Az ítélet nem jogerős. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és annak védője pedig felmentésért fellebbezik.

Forrás: dehir.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések