Fordulás után kiegyenlített játék folyt a pályán, mindkét oldalon sok volt a hiba.
Vác—Békéscsaba 1912 Előre 1—0 (0—0)
Labdarúgás NB II-es mérkőzés, Dunaújváros, 300 néző. V.: Szabó Zs. (Kepe, Aradi). Vác: Halasi — Hegedűs Cs., Dlusztus, Görgényi, Major — Niedermüller, Kákonyi (Rusvay, a 93.), Rása, Nagy R. (Tóth F., a 79.) — Zsolnai G., Tóth G. Vezetőedző: Nagy Tibor. Békéscsaba: Ribánszki — Bényei, Babinyecz, Kelemen, Juhász Gy. (Gránicz, a 73.) — Szalai, Viczián, Nagy I., Birtalan — Tóth D. (Urbin, a 74.), Gyurján B. (Fabio, a 80.). Vezetőedző: Boér Gábor.
Sárga lap: Hegedűs Cs., a 13., Major a 82., Birtalan a 85., Halasi a 92. percben. Szögletarány: 5:3 (3:2).
67. perc: szöglethez jutottak a hazaiak. Nagy R. beívelése után az üresen hagyott Rása mintegy hét méterről fejelt a békéscsabaiak kapujába, 1—0.
Nem a legjobb mínőségű pálya várta a két együttest Dunaújvárosban. Az első húsz percben a csabaiak támadtak többet, a váciak jól védekeztek, és gyors kontrákkal kísérleteztek. A félidő másoidik felében is enyhe mezőnyfölényben voltak a lila-fehérek, de gólt nem sikerült elérniük a jól záró váci védelem mellett.
A félidő közepén Rása révén vezetést szerzett a Vác. Ezután a vendégek próbálkoztak, de kevés átütő erő volt akcióikban. A 85. percben Birtalan érdekes körülmények között esett el a váci 16-oson belül, de a játékvezető továbbot intett, így a lilák vesztesen hagyták el a pályát, és ezzel megszakadt hét hete tartó veretlenségi sorozatuk.
Jó: Görgényi, Major, Rása, Dlusztus, ill. Babinyecz, Kelemen, Juhász Gy.
Boér Gábor: — Játékra alkalmatlan pályán, egy alacsony szinvonalú mérkőzésen sajnos alulmaradtunnk. Folymatos játék nem alakulhatott ki, így várható volt, hogy egy rögzített helyzetből elvégzett rúgás utáni esemény dönti el a három pont sorsát. Tanulnunk kell a hibákból, és szerdán vissza kell térnünk a helyes útra.

0 Megjegyzések