Hétfőn egy cukornádföldön elásva találták meg egy amerikai férfi és kanadai barátnője holttestét – a párt megfojtották.
A 36 éves Drew DeVoursney-t és az 52 éves Francesca Matust a boncolás eredményei szerint megfojtották. Egymásra rakott holttesteiket csuklónál fogva ragasztószalaggal ragasztották össze, és már elkezdtek bomlani – írja a New York Post.
A férfi édesanyja azt mondta, hogy tengerészgyalogos fia utazásai miatt korábban rengeteget aggódott, hiszen megjárta Irakot és Afganisztánt is, és még a 9/11-nél is segített a mentésben, de az anya azt hitte, most már biztonságban van. DeVoursney is úgy gondolta, valamelyik frontvonalon fog majd elesni.
A kétgyerekes Matusnak volt egy háza Belize-ben, a hónapok óta randevúzó pár itt nyaralt. Múlt kedden látták utoljára élve, majd eltűntek. A nő autóját vasárnap találták meg a cukornádföldön. Egyelőre rejtély, hogy miért kellett meghalnia a párnak.
Forrás: faktor.hu

0 Megjegyzések